Kapu az ismeretlenbe - 4. rész

       – Tisztelt asztronauták! Megkaptuk az üzenetüket. Csodálatos felfedezés tettek az emberiség számára. A barna törpe híre már elterjedt a legtöbb országban. Gratulálunk önöknek! Reméljük, hogy mostanra már szerencsésen megérkeztek a Proxima Centauri körül keringő exobolygóra. Rendkívül büszkék lehetnek magukra, amiért beléptek egy olyan világba, ahová az emberi faj eddig még nem jutott el. Elismeréssel tartozik önöknek az egész Föld. Izgatottan várjuk az újabb híreiket. Reméljük, hogy az élelmiszerkészleteik még egy jó ideig nem fognak kifogyni és az exobolygón is találnak majd utánpótlást. Üdvözlettel: a NASA – Lisa boldogan olvasta fel a Föld üzenetét a képernyőről. Ez akkor érkezett meg, amikor Adammel és Pabloval a dzsungelben voltunk. Ez volt az első üzenetünk a Földről, amióta kint vagyunk a világűrben. Mindegyikünk nagy lelkesedéssel fogadta.

       – Ha megengeditek, én megfogalmazom a válaszlevelet és hozzá mellékelem a képeinket. – mondta Adam.

        – Rendben – felelte Ivan – néhányunknak most úgyis egy kis pihenésre van szüksége. – ezzel rám és Pablora célzott. Ivan orosz származású volt, de egyetemre már Amerikában járt. Évekig dolgozott az Egyesült Államokban orvosként, az űrkutatással csak később kezdett el foglalkozni.

      – Sajnos rossz hírt kell közölnöm – mutatott Pablo egyre rosszabb állapotban lévő kezére – Pablo, amikor a rovar megcsípett, méreganyagot juttatott a szervezetedbe. Az is elképzelhető, hogy ez halálos méreg. Én sajnos semmilyen gyógymódot nem tudok neked ajánlani, mert ez a méreg a földi orvostudomány számára ismeretlen.

       – Tehát néhány napon belül akár meg is halhatok? – kérdezte ijedten Pablo.

   – Az is elképzelhető, de reméljük, hogy nem lesz komolyabb bajod. – válaszolta Ivan – Mindenesetre mindenkinek azt tanácsolom, hogy mostantól csak akkor hagyja el az űrhajót, ha olyan öltözék van rajta, ami a teljes bőrfelületét befedi! Hiába van több mint 40 °C. Így talán elkerülhetjük a további csípéseket és sérüléseket.

       – És az én sebem veszélyes? – kérdeztem tőle.

     – A tiéd egy-két hónap múlva szinte teljesen be fog gyógyulni, csak egy halvány heg fog maradni a helyén. – a válasz egy kicsit megnyugtatott.

Hamarosan ezen a bolygón is eltelt egy nap. Adam kiszámította, hogy az égitest, kétszer olyan lassan forog a tengelye körül, mint a Föld, vagyis kétszer olyan hosszú ezen a bolygón egy nap, mint nálunk. 
Éjszaka láttam a betegszoba ablakából a sötétbordó égboltot. Pabloval ketten voltunk ebben a teremben.

       – Nézd csak! – odahívtam magam mellé – látod ott fönn azt a néhány csillagot, ami W formában van elrendeződve?

       – Igen, az a Cassiopeia csillagkép, amit a Föld északi égboltján is lehet látni. – felelte Pablo.

       – Az a nagyon fényes csillag pedig a Cassiopeia közelében a mi Napunk.

     – Ott van a Föld és Erick is. -gondoltam magamban – Lehet, hogy odahaza most éppen ő is az égboltot fürkészi.

       – De jó lenne, most inkább ott lenni! – mondta Pablo, mintha kitalálta volna a gondolataimat.

      – Még amikor kint voltunk az űrben, láttam nálad egy régi képet a családodról. Meglepődtem azon, hogy öt testvéred van. Nem hiányoznak?

       – De igen. Igazából a szüleim nehezen viselték el annak a gondolatát, hogy én űrhajós akartam lenni már kisgyermekkorom óta. Szegény Mexikói családból származom, de mégis valóra váltottam az álmaimat. Most már végre megértettek engem a szüleim és büszkék rám. És neked nincs honvágyad?

       – Dehogynem! Hiányzik a családom, a barátaim és a... a... a volt barátom. – még kimondani is nehéz volt – Tudod, az űrutazásom előtt nem sokkal megkérték a kezemet.

       – Gondolom, nem lehetett könnyű nemet mondani. Nekem még sosem volt komoly kapcsolatom, mert sosem tudtam megállapodni egyik nő mellett sem. Bár ez itt, az űrben, a halál szélén táncolva már késő bánat. – Még soha nem láttam Pablot ilyen szomorúnak. Mindig ő volt az, aki a lelkesedésével és a humorával jó hangulatot teremtett a csapatban. – Azért utaztam több mint négy fényévet, hogy most meghaljak egy hülye bogár miatt? Lehet, hogy mégis inkább a szüleimre kellett volna hallgatnom és orvosi, ügyvédi vagy mérnöki pályát választanom.

       – Ne bánkódj, egyáltalán nem is valószínű, hogy a méreg halálos! Ivan is tévedhet. Mit tudhat egy földi orvos a földönkívüli anyagokról?

Ezután szomorúan átölelt. Ha a férfiak körében nem lenne szégyen a sírás, akkor az ő arcát már könnyek borították volna. Nem tudtam őt mivel vigasztalni, mert nekem még sosem volt halálközeli élményem. A meghitt ölelést a fotocellás ajtó hangja zavarta meg. Lisa az ajtóból bámult ránk.

       – Bocsánat – mondta, mert biztosan félreértette a helyzetet – Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e szükségetek valamire?

       – Köszönjük nem, Lisa. Nem történt semmi. Gyere be nyugodtan! – mondtam neki.

       – Nem érdekel, bármit is mondjon Ivan, én akkor is meg fogok gyógyulni! – kiáltotta Pablo – Mindennap imádkozni fogok azért, hogy kitisztuljon a méreg a testéből!

       – Te tényleg hiszel ebben? -kérdeztem tőle.

       – Persze! Isten mindenhová elkísér minket, ha az ő követői vagyunk. Legyen szó a Föld vagy a világegyetem bármely pontjáról. Itt, a hajón is kezdetektől fogva jelen van, mert tudja, hogy mekkora szükségünk van rá.

       – Szép hited van! Kár, hogy az én családom annyira nem foglalkozott a vallással. – mondtam.

       – Pablo, tudnod kell, hogy ránk is mindig számíthatsz! – szólt Lisa.

Ekkor az ablakban megpillantottunk egy hullócsillagot. Mindhárman ugyanazt kívántuk.