Az űrhajónk fotocellás ajtaja lassan kinyílt. Kiléptünk a magas fűre. Pablo ment legelöl és odasétált az egyik volar elé. A volar kissé hátrált, megijedt. Pablo letérdelt a fűbe, hogy vele egy magasságban legyen. Nagyjából egy méter távolság volt köztük. Előrenyújtotta a jobb kezét és a volar szemébe nézett. Percekig maradtak így, de egyikük sem mozdult. Ez volt az első igazi találkozás két naprendszer között. Valami új kezdete. A volar lassan belehelyezte jobb szárnyának a végét Pablo tenyerébe, majd süvítő hangot hallatott. Ekkor úgy éreztük, hogy barátként tekintenek ránk. Csak később jöttünk rá, hogy ők csak elfogadnak minket, viszont egyáltalán nem bíznak bennünk. Ezután nem közeledtek felénk, különösebben nem is izgatta őket, hogy mi mik vagyunk.
Egyik nap, amikor nem figyelt oda egyikük sem, felkaptam az egyik kék gömböt és bevittem az űrhajóra. Amióta a kezemet egy ilyen jellegű kíváncsiság miatt sebesítette meg egy volar, azóta még jobban foglalkoztattak ezek a furcsa tárgyak. A többiek éppen a nagyterem asztalánál ültek és reggeliztek.
– Nézzétek! – kiáltottam, miközben a tenyeremben tartottam a gömböt.
Ők rám bámultak, közben a golyó elkezdett mocorogni a kezemben. A kék külső lassan megrepedezett és az alatta lévő rétegek is. A gömb darabjára esett és kirepült belőle egy tenyérnyi nagyságú, csupasz testű volar.
– Ez csodálatos! – mondta Adam – Ezek szerint a kék gömbök nem táplálékul szolgálnak, hanem ezekben fejlődnek ki a volarok utódjai!
– Milyen aranyos! – szólt mosolyogva Lisa.
– Tehát akkor ezért féltik ennyire a volarok ezeket, és ezért támadott meg a folyónál az egyikük, amikor fel akartam venni egy gömböt! – állapítottam meg.
– Mivel az egész környék tele van ilyenekkel, valószínűleg ez a volarok szaporodási területe. – feltételezte Adam.
Elhatároztuk, hogy ezt az apró volart mi fogjuk felnevelni etológiai vákuumban és közben tanulmányozzuk a viselkedését. Nem sikerült, amit elterveztünk, mivel pár óra múlva felfordult körülöttünk az egész világ. A föld iszonyatos erősséggel kezdett el remegni. Fák dőltek ki, a közeli vulkán kitört. A volarok kétségbeesetten szedték fel a kék gömbjeiket a földről. Új területet kell keresniük, ahol majd fel tudják nevelni az utódjaikat. Úgy döntöttünk, hogy segítünk nekik a gömbjeiket átszállítani valahova máshová. Gyorsan felszedtük, amit csak találtunk és felvittük az űrhajónkra. Miután szétnyílt alattunk a föld, felszállásra kényszerültünk. A volarok egy hosszú csíkban repültek el kelet felé. Mi az űrhajónkkal követtük őket. Egy teljes napon keresztül repültünk. Idővel elhagytuk a szárazföldet és egy hatalmas óceán felett utaztunk.
A volarok egy nagy szigetnél szálltak le, amely az óceán közepén volt. Mi is itt landoltunk az űrhajónkkal, még pedig a sziget gyönyörű tava mellett. A tó közepén volt egy még apróbb sziget, annak közepén pedig egy magas fa. Néhány volar továbbrepült a fa irányába. Mi eközben kipakoltuk a kék gömböket a fűre. Idegen barátaink hálásan tekintettek ránk, amiért megmentettük az utódaikat. A többi volar néhány óra múlva tért vissza. Az élükön egy nagy méretű, tarka szárnyú példány repült. Ezt a volart még sosem láttuk. Feltételeztük, hogy ő lehet a vezetőjük. Körözött néhányszor a levegőben, majd leszállt elénk. Megállt Adam előtt és odanyújtotta neki a jobb szárnyát. Adam ezután kezet fogott vele. Ettől a naptól fogva már nem kívülállóknak tituláltak minket, akiket csak el kell tűrni, hanem szívesen fogadtak és bevontak az életükbe.
Irántunk érzett hálájukat egy bőséges vacsorával köszönték meg. Aznap este odahordtak nekünk rengeteg ételt, és ünnepi táncot adtak a tiszteletünkre. Belekóstoltunk a gyümölcsökbe. A legtöbbjük savanyú volt, bár ehető. Azt is megmutatták a volarok, hogy hol találunk ilyeneket. Ők nagyon szerették megenni a kisebb halakat és madarakat is. Egyedül a mérges, rózsaszín bogaraktól tartózkodtak, melyek Pablo csípését okozták.
A volarok központjában, a tó környékén új életet kezdtünk. Később velük együtt szereztünk táplálékot, és mindenben együtt működtünk. Az egyik fontos célunkat már elértünk azzal, hogy sikeresen beépültünk a kezdetleges társadalmukba. Ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen jól fog jönni ez az új baráti kötelék a közelgő veszéllyel szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése